Kézzel zárták el az üzemanyagot az Air India gépén – 260-an haltak meg, a pilóták sem tudták, mi történt

Az indiai légitársaság elismerte a jelentés állításait, de további kommentárt nem kívántak hozzáfűzni.

Sajtóértesülések szerint a kedden lezuhant Airbus fekete dobozának hangfelvételén hallható, hogy az egyik pilóta elhagyta a pilótafülkét, majd később sikertelenül próbált visszajutni.
A New York Times című amerikai lap azt állítja, a fekete dobozt vizsgáló egyik szakértő név nélkül elmondta, az eszközön rögzített hangfelvételeken hallható, hogy az egyik pilóta elhagyta a pilótafülkét. Később megpróbált visszatérni, de nem sikerült bejutnia. Kopogott, de kollégája nem reagált. Állítólag később megpróbálta betörni az ajtót. A verziót a Germanwings egyelőre nem erősítette meg, és a névtelen szakértő sem tudott magyarázatot adni arra, hogy mi lehetett az általa előadottak oka.